A Nemzeti Zarándoklat előadássorozattal folytatódik
„Zempléni Gondolatok” címszó alatt zajlik az a
rendezvénysorozat Komlóskán, amely a ruszin nemzetiségű
kistelepülés görög-katolikus templomában bonyolódik minden hónap
első vasárnapján.
Köteles László polgármester elmondta
lapunk érdeklődésére, a tavaly lebonyolított Nemzeti Zarándoklat
során tapasztalták, hogy rendkívül mély morális és erkölcsi
válságban van az ország. - Azt gondoljuk, folytatni kell a munkát,
ami arra irányítja rá a figyelmet, hogy érdemes ebben az országban,
ebben a közösségben úgy élni, ahogy azt őseink is tették „Cum
Deo…,” azaz együtt Istennel. Rákóczi leghűségesebb népének temploma
méltó környezetet biztosít ahhoz, hogy munkánkat tovább folytassuk.
Nem titkolt célunk, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, a társadalmi
ellentétek, az egymással szembeni viszályok tompuljanak.
Inkább erősödjön az a közösségi összefogás, amire ebben az
időszakban nagy szükség lenne. A programsorozat címe nem arra utal,
hogy a megfogalmazott gondolatok Zemplénről szólnának, inkább
Zemplénben szólítják meg az országot. Első két szónokunk komlóskai
születésű, illetve nevelkedésű. Keresztes Szilárd püspök úr már
megtisztelte településünket Húsvétkor, most Anyák Napján Ivancsó
István professzor vendégeskedik nálunk. Az atya Komlóskán született
és Vatikánig jutott, egyike azon személyeknek, akik munkásságuk
kapcsán példaképük lehetnek társadalmunknak – osztotta meg
mondandóját a Kulcs Magazinnal Köteles László polgármester.
Az összetartozás ereje
Ha valaha szükség volt arra, hogy az emberek lelkét feljebb
emeljük, most nagy szükség van erre, ehhez szeretnék hozzájárulni
ha elfogadják azt, amit én ezen a területen mondani szeretnék,
mondani kívánok – fogalmazott Ivancsó István görög katolikus pap. –
A Görög Katolikus Egyház magyar nyelvű fordításaira próbálom
felhívni a figyelmet. Több mint ezer évre tudunk visszatekinteni,
bár a fennmaradt dokumentumok ennek az időintervallumnak csak a
felét fedik le, de vannak adatok az ősi értékekre vonatkozóan. Amit
el lehet mondani és be lehet mutatni ebből, azt nagy örömmel
kívánom itt is feltárni, immár harminc esztendeje foglalkozom a
témakör kutatásával, dokumentálásával – mondta Ivancsó István atya,
aki előadásában megjegyezte, érezhetné magát akár furcsán is kissé,
hiszen egy olyan településen beszél a magyar nyelvről, amelyen a
ruszin az elsődleges. – Meg kell jegyeznem, ebben a közösségben
megerősödött az öntudat. Itt zömmel ruszin nyelvű emberek élnek, de
már gyermekkoromban is magyarul énekeltünk ebben a templomban,
magyarul végeztük a szertartást, mert magyar-görög katolikusok
vagyunk – utalt az összetartozás erejére Ivancsó professzor. A
B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat által is támogatott programot
megtisztelte jelenlétével Kovács János megyei főjegyző, a májusi
esemény a nyíregyházi Talán Teátrum művészeinek előadásával,
illetve az Édesanyák köszöntésével zárult.
Forrás és képgaléria: Kulcsmagazin.hu
www.nemzetizarandoklat.hu

Biztos szép és jó a film, csak a rendezőpáros a készítőit a mai napig nem fizette még ki...többszörös felszólításra sem!!! Csallos Viktória