A Nemzeti Zarándoklat Nyékládháza életében is meghatározó esemény volt 2009. nyarán, ezért hívott bennünket Marczin Eszter művelődési ház igazgató a „Nem sokaság, hanem lélek” film vetítésére.


Március 16-án este megtelt a Művelődési Ház a helyi zarándokokkal és érdeklődőkkel.
A rendezvényen részt vettek a film készítői, Dárday istván és Szalai Györgyi is.



Megtisztelte jelenlétével a rendezvényt Dr. Vereckei Csaba Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőr-főkapitánya, Hideg Imre Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzatának főosztályvezetője, Májer József a Zempléni Településszövetség elnöke, Lakatos Attila Borsodi cigányvajda és Bacsó János Ónod polgármestere is.
Galuska László polgármester úr szívélyes köszöntője után dr. Kovács János Borsod-Abaúj-Zemplén Megye főjegyzője személyes élményeinek felelevenítésével köszöntötte a jelenlévőket.



Koltay Gábor filmrendező elmondta, hogy szerinte mindem Magyar embernek látnia kellene ezt a filmet, megosztott társadalmunkban szükséges, hogy jó példákat is lássanak az emberek, törekedni kell, hogy minél több helyen levetítsék a filmet, televíziókban, művelődési házakban, helyi kábel tv csatornákon. A „keresztre feszítet” nemzetünknek az össze fogás- és az egymás megértésnek útjára kell lépnie.
A közönség a filmben többször is magára ismerhetett. A film végén az utolsó himnuszt felállva közösen énekeltük el, mintha ismét az 56-osok terén lettünk volna.
A vetítés után a filmrendezőket köszöntötték a házigazdák és finom ételeket kínáltak, melyhez együtt koccinthattunk a zarándokok borával.

Köszönjük a megismételt szíves vendéglátást.


Köteles László

 

www.nemzetizarandoklat.hu