Gödöllő fogadta és indította a zarándokokat
A kilencedik nap utolsó és a tizedik nap első állomása egyaránt
Gödöllő volt a Nemzeti Zarándoklat keleti ágában résztvevőknek.
A Pest megyei városban csütörtökön este kulturális programmal
várták a zarándokokat, majd pénteken reggel úgy engedték útra a
vándorokat, hogy felkötötték a zászlóra Gödöllő szalagját és
elhelyezték a menet kincses ládájában a település földjét.
A pénteki nap folyamán összesen 26 kilométer vár a zarándokokra,
amelynek végén Budapesten a Rózsák terén lévő görög katolikus
templomban tartanak istentiszteletet a zarándoklat
résztvevőinek.
