Detken harangszó várta a zarándokokat, majd Pelle Sándor, a település polgármester köszöntötte a vendégeket. A szívélyes fogadtatás után a helyiek körbevezették a zarándokokat a településen, akik egyáltalán nem udvariasságból dicsérték a hangulatos hevesi község nevezetességeit.


A nap utolsó állomásán, Karácsondon már a település határában Debrei Mátyás polgármester várta a helyiekkel együtt a küldöttséget, majd a település központjában a megfáradt zarándokokat a művelődési ház előtt fergeteges műsorral fogadták, amelyből nem hiányzott az ének, a tánc, és maga a polgármester is gitárt ragadott, hogy szórakoztassa a zarándokokat.

A nap végén Köteles László, Komlóska polgármestere, a Nemzeti Zarándoklat egyik megálmodója egyebek mellett elmondta, talán a magyar parlamentben dolgozó képviselőknek is el kellene szánniuk magukat egy ilyen zarándoklatra, és talán ha meglátnák, kiket is képviselnek, akkor talán nem hoznának több népnyomorító határozatot, törvényt.

 













 

www.nemzetizarandoklat.hu