Országunkért, településeinkért, közösségeinkért

A június 13-ai hétvégén a miskolci Megyeházára érkezett a Nemzeti Zarándoklat. A kezdeményezés indítékáról Köteles László Komlóska és Lesovics Miklós Pálháza polgármesterei sajtóközleményt adtak ki, amelyben többek között ez áll: „hazánkban a negatív folyamatok felgyorsultak, nemzetünk mély morális és gazdasági válságban van. A társadalmi rétegek egymással szembe fordultak, a szegénység, a kilátástalanság és a tehetetlenség egyre nagyobb feszültséget okoz (...) A hatalmon lévő pártpolitikai elit nemzeti, gazdasági, etnikai és vallási problémáink megoldására nem képes. Egymással való civódásuk nem ad teret az alulról jövő kezdeményezéseknek, valós reformok helyett csak megszorítások történnek. A felelősséget, pedig a legvédtelenebb csoportokra terelik és terhelik."


Miskolc vezetése nem, de helyettük sokan köszöntötték a zarándokokat

Cél a szeretet erejével megszelídíteni az ellenséges indulatokat, elindulni az összefogás útján, megtalálni a kiutat a jelenlegi helyzetből. Közelebb hozni az egymástól eltávolodott embereket. A városit a falusival, a szegényt a gazdaggal, a magyart a nemzeti és etnikai kisebbségekkel, a hívőt a világival, a jobboldalit a baloldalival, a politikust a választóival, a munkaadót a munkavállalóval, az embert az emberrel.



Szombat estére ért a Zarándoklat a miskolci Megyeháza udvarára. A Nemzeti Zarándoklat formája, hogy a települések vezetői, közösségeik élére állva, magunkhoz véve jelképeiket, békés zarándoklattal indultak el június 10-én Pálházáról, június 11-én Komlóskáról és 12-én Ópusztaszerről, 13-án Pannonhalmáról, majd 17-én Balassagyarmatról, hogy gyalogosan teljesítve a távolságot június 20-án megérkezzenek Budapestre. A minden égtáj felől elinduló menet napi közel 30 kilométert tesz meg, áthaladva Magyarország településein.



Ennek volt az egyik állomása Miskolc, ahol a városvezetés helyett Molnár Péter, a KDNP Miskolc városi szervezetének elnöke kötötte fel a szalagot a zarándokok zászlajára: „Cum Deo, pro patria et libertate" felirattal és adott Miskolc város földjéből a zarándokok ládájába, amit a többi földdel együtt a budapesti Bazilika elé visznek.



Dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei  Közgyűlés elnöke Ónodról érkezve a nyékládházi állomáson köszöntötte a zarándokokat. A Megyeháza udvarára érve Köteles László és Lesovics Miklós polgármesterek mellett a megyei ruszin, lengyel kisebbségi önkormányzatok elnökei valamint Lakatos Attila cigány vajda üdvözölte a kezdeményezést.

Üdvözlő szavakat mondott Dobos Marianne médiamisszionárius, aki reményét fejezte ki, hogy Miskolc egyszer olyan zarándokok városa lesz, akik a Nagyboldogasszony templomba igyekeznek a 265 éve ott nyugvó minorita szerzetes sírjához. Ismertette a Kárpát medence nagy apostolának, Kelemen Didák atyának történelmi érdemeit, és az emlékét felkaroló és ápoló egyetemi konferenciák tudományos eredményeit.



Vasárnap reggel Gergely Zsolt, a megyei közgyűlés alelnöke az evangélium szavaival bocsátotta útjukra a zarándokokat: nem kérkedve mennek az úton, hanem alázattal töltik be küldetésüket az ügyet képviselve, nem önmagukat előtérbe helyezve, hanem akiket képviselnek.

Örömmel tettem eleget a Nemzeti Zarándoklat megtisztelő felkérésének. Bízom benne, hogy e megmozdulás meghallgatásra talál és ezzel az apró gesztussal én is kifejezhettem szimpátiámat és erkölcsi támogatásomat - mondta Eperjesi Erika, a Miskolci nemzeti Színház színművésze, operaénekes.

Jó érzéssel tölt el, hogy napjainkban létezik ilyen jó szándékú, őszinte, anyagi érdek nélküli kezdeményezés, amely remélem eléri nemes célját és közelíteni tudja a magyarországi lakosságot egy olyan közös cél érdekében melynek  létrejötte - a magyar összefogás - az egyetlen kivezető út az ország csüggesztő jelenéből - ezt már Kincses Károly, szintén a miskolci Nemzeti Színház színművésze, operaénekese tette hozzá.

A Nemzeti Zarándoklat programja - Útvonalak, csatlakozási pontok



Sokan tették fel a kérdést, hogyan lehet csatlakozni a Zarándoklathoz. Ezért közöljük a Keleti útvonalat: Pálháza-Sátoraljaújhely-Sárospatak-Komlóska-Bodrogkeresztúr-Miskolc-Budapest. Szervezői: Köteles László Komlóska polgármestere, Lesovics Miklós Pálháza polgármestere, Májer József Bodrogkeresztúr polgármestere.

Budapesten 2009. június 20-án az égtájak felől érkező zarándokok találkozásakor egy napos rendezvényt tartunk. Ide várjuk mindazokat, akik egyetértenek a Zarándoklattal. Történelmi egyházaink ökumenikus istentisztelete után nagygyűlést tartunk, ahol véleményt mondunk, és javaslatokat teszünk.

Kérik, hogy minél többen csatlakozzanak az ország minden részéről

Időpontok, helyszínek a www.nemzetizarandoklat.hu honlapon az Útvonalak menüpontból és az itt található Nemzeti Zarandoklat keleti utvonal idopontok.xls táblázatból tölthetők le.


Forrás: www.mison.hu

Nemzeti Zarándoklat.hu