Nyékládházán jólesett az ónodi pörkölt
Nyékládházán a település határában Galuska József, a város
polgármestere köszöntötte a Nemzeti Zarándoklatot. A helyi egyházi
képviselők köszöntése mellett egy vers is elhangzott, amelynek
kéziratát a zarándokok elhelyezték a kincses ládában a nyékládházi
földel egyetemben.
A fogadás közben érkezett meg dr. Ódor Ferenc, a B.-A.-Z. megyei
közgyűlés elnöke, valamint dr. Kovács János, B.-A.-Z. megye
főjegyzője, akik az üdvözlést követően egy hatamas kosarat
helyeztek az alkalmi sátor asztalára. A kosárban az ónodiak által
küldött pörkölt volt, amelyet az aznapi gyaloglásban kissé
megéhezett zarándokok köszönettel fogadtak.







Láttam útközben a zarándokokat, csak későn eszméltem.
Csak a rendőrautó villogását lehetett látni, elől egy lovas léptetett, mögötte az emberek. Pedig integettem volna.