Ongán a horgászegyesület látta vendégül a zarándokokat egy is folyékony kenyérrel és némi harapnivalóval. Az idilli környezetben a zarándokok megtudták, a közelmúltban egy horgász 55 kilós, szinte emberméretű harcsát fogott ki a tóból, amelyben egyébiránt az összes őshonos magyar halfajta megtalálható. A termetes harcsa több mint két órányi fárasztás után ,,engedte meg” a horgásznak, hogy kiemelje. A nagy fogás után ugyanez a horgász néhány nappal később egy 27 kilós harcsát is zsákmányolt.

 

Az ongai horgászok ezt az 55 kilós harcsát képletesen elhelyezték a zarándokok kincses ládájában, majd természetesen elkísérték a vándorokat a település határáig, ahol már a miskolciak egy csoportja várt a Nemzeti Zarándoklatra.

 













 

www.nemzetizarandok.hu