Az indulás utáni első megálló Mikóházán volt, ahol az alsó-hegyközi polgármesterek és az egyházak képviselői várták a Nemzeti Zarándoklat résztvevőit. A gyalogosokat a meleg üdvözlő szavak után a hideg ásványvíz üdítette fel leginkább. Az utóbbira annál inkább szükség volt, mert az időjárás a lehető legszebbik arcát mutatta a zarándokoknak, azaz aprócska felhők sem enyhítették az ezer ággal sütő nap erejét.


A település határától együtt vonult a menet a polgármesteri hivatalig, ahol Frankó Tamás, Mikóháza polgármestere köszöntötte a zarándokokat, majd az iskolások rövid műsorát követően egy kis harapnivalóval látták el a zarándokokat, akik rövid beszélgetés után tovább indultak Széphalom felé úgy, hogy a kincses ládában már magukkal vitték azt a földet is, amelyet a polgármesterek küldtek az ország fájának elültetéséhez a Hegyközből.

 





























www.nemzetizarandoklat.hu